#NKE Nemzetközi és Európai Tanulmányok Kara

Felsőoktatás MTI

Új karon indul oktatás februártól a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen

Februárban megkezdi működését a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Nemzetközi és Európai Tanulmányok Kara, amely az államapparátus és közigazgatás külkapcsolati szakembereinek, illetve nemzetközi karrierre készülőknek a képzésére specializálódik, továbbá készen áll arra, hogy a magyar diplomataképzés bázisintézménye legyen - mondta az MTI-nek adott interjújában Patyi András, az egyetem rektora. Az új kar dékánja, Tálas Péter kiemelte: európai szintű minőségi oktatást, Magyarországon belül is elitképzést szeretnének megvalósítani.

Jó, ha délután 4-kor kapnak főtt ételt - középiskolák tucatjai működnek menza nélkül szerte az országban Közoktatás Székács Linda

Jó, ha délután 4-kor kapnak főtt ételt - középiskolák tucatjai működnek menza nélkül szerte az országban

Az a kisebb probléma a közétkeztetéssel kapcsolatban, hogy a diákoknak nem jut elég idejük a menzán felszolgált ebéd elfogyasztására. A nagyobb, hogy - főként a középiskolák esetében - menza sem áll rendelkezésre, így a tanulók leghamarabb akkor jutnak főtt ételhez, amikor a tanítás után hazaérnek.